Birkának néznek?

Sodródunk a hamisságok, a féligazságok, a lényegtelen információk áradatában, nemcsak az a baj, hogy akarat nélküli sodródó bábukká válunk, de ráadásul a zuhatag, a válság, a szenvedés felé sodródunk. Egy megoldás van......

 

 

Hazudnak - mondta a nagypapám

Nyilvánvaló hogy hazudnak – mondta a nagypapám valakikről – hiszen valami nyolc évvel ezelőtti 17 milliárd után nyomoznak, mikor most itt az orrunk előtt tűnt el 150 milliárd, és nyilvánvalóan a legfelső körök is benne voltak, vannak.  De e mostani ügybe, mely, ha jól számolom, minimum hétszer nagyobb, mint a nyolc évvel ezelőtti, nem nyomoznak.  Az áthárítás, a legjobb védekezés a támadás, sumáksága, nyilvánvaló.  Annyira átlátszó, hogy az már… A külföldiek is hazudnak, csak nem ennyire pofikát nélkülözően.

Na de itt jön a rendszer jósága. Egy normális rendszerben olyan leváltó mechanizmus van, hogy már a harmadik komolyabb hazugságnál – szevasz haver. De ez most nincs, pedig ez nem harmadik, hanem inkább a tizenharmadik. Trafikmutyi – földmutyi - a földből kinövő örökségek és házak – a rengeteg ostoba ejtőernyős haver ledobása - a kormányzat létszámbeli és fizetésbeli hízása, és még hosszan lehetne sorolni.

- Jó de te miért dühöngsz? Te nem veszed be a hazugságaikat, tehát téged nem vernek át. Aki pedig beveszi, az megérdemli, hogy dinnyének nézzék. És ők a hazudozók is jól is ráfaragnak, mert rendben van, megszedték magukat,  -  de hogy fog rájuk gondolni a nép többsége? A történelmi megítélést már többszörösen elbaltázták. Őt -tíz - húsz - harminc év múlva, mint hazudós korrupt, antidemokratikus rezsim jelennek meg a köztudatba (akár a többi társaság), pedig ők nemzetépítők szerettek volna lenni. Csakhogy hatalomvágy, az önteltség, a kapzsiság győzött.  Szóval miért dühöngsz?

 - De hát ártanak a népnek, és neked is – bár ezt sem veszi mindenki észre. Még az sem kizárt, hogy az o. ny. n. aki, nem gondol a gy., és u. sorsára  megint őket választja.

 - Na jó ártanak, de hát ennyit se bírsz elviselni? Amíg nem lesz rendszerváltás, normális oktatással, addig ez van.

Nem tudom, hogy ezeket kikről mondta nagyapám, de már abban se vagyok biztos, hogy ezeket mondta - szegény nagyapám, nehogy baja legyen. 

 


 

Szegény világ, szegény Magyarország.

Azér csodálkozzunk el, a másik oldal furcsaságain is.  

Már többször elmondtam, az igazságra törekszem, vagyis arra, hogy elfogulatlan, pártatlan legyek és maradjak. Azt is elmondtam, hogy minden oldal (van legalább három), borzalmasan gyengén muzsikál, sőt ez nem is zene, hanem ricsaj. Tulajdonképpen a rosszak harca (nem versenye) zajlik, aminek mi közemberek isszuk meg a levét, bár ők harcolnak. Az F erő már sokat kapott tőlem és még fog is. De a másik oldal sem jobb, csak másképp rossz.

A többi a     vakitfed    google oldalak alatt.

Néha, vagy gyakran belenézek a „baloldali” tévébe, egyebekbe. Többek között meglepődve tapasztalom, hogy milyen vehemenciával szidják baloldali értelmiséget, a meghatározó véleményformáló közéleti embereket. Hogy, nem találnak ki semmit, nincs program. Hogy, amit addig tettek az is gyenge. Hogy, a múltban milyen hibákat követtek el. Hogy képtelenek megszólítani a népet, és még lehetne sorolni.

Én csak azt nem értem, hogy most akkor saját magukat szidják? Hiszen ők, mint újságírók, közéleti politizálók, benne vannak ebben az impotento társaságban. Vagy azt sem veszik észre, hogy magukat szidják?  Vagy azt nem veszik észre, hogy ők is tagjai a klubnak? Vagy maguknak is hazudnak, át akarják hárítani a felelősséget? Úgy tesznek, mint az elegáns kívülálló?

Hihetetlenül fura, de van ennél furább.

A minap ébredtem rá a kifordított észjárásukra, mikor is ez egyik betelefonáló meggyjegyezte, egyébként helyesen, hogy tulajdonképpen ezért a menekült áradatátért jelentős részben az USA külpolitikája a felelős, beleértve a katonai akciókat is. Ugyanis leegyszerűsítve a következő történt: a térség Irak, Szíria, Afganisztán stb. elindult egy meglehetősen rossz helyzetből, mire az USA, a fejlett nyugat támogatásával beavatkozott, ami által a helyzet még rosszabbá vált. Vagyis voltak a térségbe diktátorok, de ők legalább bizonyos fokú rendet tartottak. Az USA akciókat követően (amikről egyébként ők is néha elismerik, hogy nem teljesen ferr lépések voltak) - abszolút háborús állapotok, teljes káosz és pusztulás alakult ki. Ha csinálnának statisztikát, akkor abból az derülne ki, hogy jelen állapotokban sokkal többen halnak meg, mint korábban. Hogy a lakosság háromszor annyit szenved, mint az elzavart diktátorok korában, az USA akciók előtt.

És ennek következménye, ez a hatalmas menekült áradat. A zsírós kenyér visszaharap, most éppen Európába.Ekkora menekült áradat korábban nem volt. Pont ez bizonyítja az elhibázott USA politikát. Az EU és a többiek pedig tapsolnak mindehhez. Józan paraszti ésszel, különösebb tudás nélkül is  kikövetkeztethető: ha a beavatkozást követően a helyzet nem javul, de romlik, akkor a beavatkozó valamit rosszul csinált, akkor van felelőssége.

Én nem állítom, hogy az USA politikájában nincs benne az elmaradott és általában a külföldi népek védelme. Talán benne van, csak hátul. A sorban elől pedig ezek helyezkednek el. Az USA gazdasági és egyéb érdeke. Az USA nagyhatalmi státuszának erősítése. A nyersanyagkincsekhez, olajhoz való könnyű hozzájutás. Izrael státuszának erősítése. Az államkapitalizmus (liberális demokrácia) és nagytőkés rendszer erősítése. És csak ezek után jön a külföldi népek, az arab népek védelme. Viszont, a felsorolt fontosabb célok érdekében tett lépések, mégis azt eredményezik, hogy a végeredmény mégis bizonyos országok destabilizálása és népeinek szenvedése lesz. Azért Marx elméletei, többek között az imperializmus természetéről írtak még mostanság is tartalmaznak igazságot.

A világ jelentős része lőporos hordó. Bár elméletileg a világnak béke és a jólét felé kellene haladni, de úgy néz ki, hogy ez 1980 körül megállt, és vagy 15 éve vissza fele halad.

Szegény világ.

Szóval visszatérve a magyar baloldalhoz, és a klubból, magukat letagadó baloldali újságírókhoz. Mikor a betelefonáló nagyjából elmondta az itt leírtakat, az egyébként nyugodt, és baloldalt is kritizáló baloldali műsorvezető úgy kikelt magából, mintha az anyukáját szidalmazták volna.  - Még hogy az USA hibákat követett el, olyan nincs, mert az USA és a barátai soha – felháborodott hangon tiltakozott.

És akkor rájöttem eme emberkék legnagyobb furaságára.  Szerintem nem pénz, nem érdek, hanem egyszerű butaság motiválja őket. Szóval ez a furaság, ez az indokolatlan és saját maguknak is ártó, USA és barátai (nagytőke, stb.) - imádat. Ez annál is inkább fura, mert korábban sokan közülük pont az ellenkező elmélet-istent, a nagytőke és USA kritikát, imádták. Most pedig, szinte mártírként mindent beáldoznak eme - USA nagyhatalom, nagytőkés rendszer - imádatának oltárán. Közben sok mindent összezagyválnak. Összekeverik liberális demokráciát az igazi közvetlen demokráciával. Összekeverik az igazságos piacgazdaságot, a nagytőkés piacgazdasággal. Az igazi, az igazságos különbségekre alapuló népvédelmet, a hamis népvédelemmel.  Egy méltatlan isten előtt hódolnak, de annyira, hogy a legkisebb kritikát is istenkáromlásnak tartják. Szerintem ez egy elképesztő és ijesztő furcsaság.

Magyarországon miért nincs normális oldal? Az hogy most az egyik oldalt kritizáltam nem jelenti, hogy F bandát nem tartanám borzalmasnak. Velük a legnagyobb baj hogy felvetett rossz ellen nem jó elvek, és módszerek (teljes demokrácia, valódi népvédelem) alapján harcolnak, hanem egy más irányú rossz elvek módszerek (még nagyobb diktatúra, stb.) alapján.  Szegény Magyarország.

 

 

 

 

 

 

 

 



LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

2. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel

► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.

numizmania.hupont.hu

3. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.

► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.

butorok-felujitva.hupont.hu

4. Lámpa alkatrészek

► www.lampaalkatreszek.hu

lampaalkatreszek.hupont.hu

5. FULL AUTOMATA VATTACUKOR GÉP. PAVILON SÁTOR ÉS ÉPÍTETT RAKTÁR TÁROLÓSÁTOR.

► AUTOMATA VATTACUKOR GÉPEK TÁVFELÜGYELETE-ÜZEMELTETÉSE. FULL-IPARI TELJES AUTOMATA VATTACUKOR GÉPEK! VATTACUKOR ALAPANYAG. GÁZOS (12V/220V) és Elektromos 220V Vattacukor gép, és PopCorn gépek.

vattacukorkiraly.hupont.hu

6. Idézet és más egyéb

► Csak neked és nem csak most:D

szivszilank.hupont.hu

7. ADAMOVANNA.HUPONT.HU

► FÜLAKUPUNKTŐR, REFLEXOLÓGUS, SPIRITUÁLIS GYÓGYÍTÓ, KÖPÖLY-TERAPEUTA, PARAPSZICHOLÓGUS-METAFIZIKUS, LÉLEKJÓGA ÉS MEDITÁCIÓS TERAPEUTA ÉS OKTATÓ, ÉLETMÓD-TANÁCSADÓ, INDIAI VALLÁSFILOZÓFUS

adamovanna.hupont.hu

8. VANESSZA & VALTER & JÁZMIN

► KERESZT GYEREKEIM LÁTHATÓAK.

manok.hupont.hu

9. ÜZEMANYAGSZIVATTYÚ/AC PUMPA - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► ÚJ AC PUMPÁK-ÜZEMANYGASZIVATTYÚK: Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW Típusokhoz elérhető áron...Miskolcon

acpumpauzemanyagszivattyu.hupont.hu

10. Elfelejtett régi magyar ételek

► Éhes pici-poci!

keknefelejcs.hupont.hu

11. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

12. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

13. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

14. ZAFIR Kft. Szerencs, Rákóczi út 53 47/561-006. 20/436 9322,20/9396863

► 1992 óta - 33 éve -a lakosság szolgálatában.

zafirker.hupont.hu

15. ló-mánia

► Ló nélkül lehet élni de nem érdemes

lo-mania.hupont.hu

16. Idézetek(:

► ‎* nekem nem kell , hogy valaki mindent megadjon nekem . elég , ha kapok valakit attól aki a mindenem . ♥

pasik-idezetek.hupont.hu

17. HÉTKÖZNAPI VÁLASZOSZSOLTÁROK

► A hétköznapi, a vasárnapi és az emléknapok misezsoltárai akkordozva

hetkoznapizsoltarok.hupont.hu

18. Loondy Szalon

► Itt minden kacatot megtalálsz, talán még szükséged is lehet valamire. Töltsd le, és érezd jol magad.

szalon.hupont.hu

19. HOMOKMÉGY KODOKAN JUDO SPORTEGYESÜLET

► Aki szeretné támogatni az adója 1%-val a Homokmégyi Judokákat, egyesületünk felé megteheti Adószám: 18596148-1-03, Bankszámlaszám: MBH Bank 51400037-10005178

homokmegyjudo.hupont.hu

20. Szag-és Páraelszívó szerelés, javítás 06209884170

► Amennyiben Önnek is fontos az egészség , valamint a tisztaság, tegye meg légtechnikával az első lépést a mindig friss levegőért otthonában. Élhetőbb környezetben töltheti napjait , ha minőségi elszívót szereltet profi szakemberekkel .

szagelszivo.hupont.hu

21. Csarnokszerkezet-vasszerkezeti pódium-légtechnika-lakatos munka

► Sárvári Miklós EV 06-309-425-200 sarvarimiklos@t-online.hu

csarnokgyartas.hupont.hu

22. **Sziszi OldalaƸ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ*ami mindennel fogizik

► mindennel!AZ OLDAL MÉG SZERKESZTÉS ALATT ÁLL!!!!Ƹ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ( a másik két oldalunk:selcsi-fan.mindenkilapja.hu,ls a másik meg:classschool.qwqw.hu,és ha olyan feliratú dolgot látsz akkor ne hidd azt hogy loptam,mert én csináltam azokat is!!!

mindenfelestar.hupont.hu

23. SZÉP KÉPEK , TÁJAK

► VIRÁGOK , ÁLLATOK , KÜLÖNFÉLÉK

beladesign.hupont.hu

24. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő

► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!

strasszergalambok.hupont.hu

25. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron

kisbusz-berles.hupont.hu

26. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

27. JÉZUS A KIRÁLY

► "Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek."

jezusakiraly.hupont.hu

28. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

29. ABS Jeladók MaTi-CaR Alkatrész - ABS szenzorok elérhető áron Miskolcon...

► Új, utángyártott ABS jeladók; ABS szenzorok; KERÉKFORDULATSZÁM érzékelők, KERÉKFORDULATSZÁM jeladók szinte minden autótípushoz elérhető áron.....

absjeladokmindenautohoz.hupont.hu

30. Magyardecse tortenete, kozmondasok,viccek,locsolo versek es meg sokminden

► Nezz korul a Magyardecse honlapjan

magyardecse.hupont.hu

31. Mit kell tudnunk halakról illetve halfajtákról!

► Minden részletes információt '' Menü pontban'' találhatok meg!

horgasztestverek.hupont.hu

32. Csikós Vendégházak

► Apartmanok, vendégházak, szállás ajánlatok Zamárdiban, és környékén

csikosvendeghaz.hupont.hu

33. All That Music

► The music is everything to me

mulse.hupont.hu

34. LÉNÁRT ÉVI JÓSNŐ MÁGUS MESTER,SPIRITUÁLIS OKTATÓ ÍRÓ

► SZERETETTEL ÜDVÖZÖLLEK!!!

josdatanya.hupont.hu

35. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

36. Gépigények.info

► A baloldalon megjelenő játékok- ra (linkekre) kattintva megtudod hogy milyen a játék gépigénye .

deejaykokalo.hupont.hu

37. REDŐNY JAVÍTÁS AKÁR MÉG MA! GURTNI CSERE 9.500,-Ft-tól! CÉGEKNEK IS!

► CÉGEKNEK, KÖZÜLETEKNEK IS VÁLLALUNK! NYUGDÍJASOKNAK KEDVEZMÉNY! 20/777-1122! REDŐNY KÉSZÍTÉS GARANCIÁVAL! Redőny javítás Bp. II. III. IV. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. XIII. XIV. XV. XVI. XVII. XVIII. XIX. XX. XXI. XXII. XXIII. kerület + Pest megye!

redonyseg.hupont.hu

38. Szélvédőjavítás Nyíregyháza Tesco parkoló 06 20 231 41 13

► Kőfelverődés,repedés gyors és szakszerű javítása 06 20 231 41 13

szelvedojavitonyiregyhaza.hupont.hu

39. Minden, ami gyógynövény

► Gyógyulj a természet erejével! Minden betegségre van gyógyír! Őseink tudták, hogy kell. Az ősi tudás van minden kezelésemben.

humanterapia.hupont.hu

40. Nagycenki Sport és Díszgalamb Szakosztály

► "Az emberi nemnek hivatása nem rontás, pusztítás, megsemmisítés, hanem hogy munkáljon, alkosson, teremtsen." - Széchenyi István

cenkigalambaszok.hupont.hu

41. Bite Fight.hu: Wolf Rieder Klán [W.R]

► Sziasztok! Itt mindent megtalálsz a Wolf Rieder Klánról ami csak érdekel!Ha valami hibát veszel észre csak szolj és megpróbálom orvosolni a problémát.A honlap szerkeztője: Saszta.

wolf-rieder.hupont.hu

42. Kreatív arcfestés

► Arcfestés: "Kortól és nemtől függetlenül, mindenkinek egy jó buli" ;-)

krisztalap.hupont.hu

43. teveoldal

► Új havi program! Javisd ki a hibás írást a tevéről és küld el nekünk. Mégtöbb dolgot megtudhatsz a hírek, hírek címü menüpontban.

tevebigyo.hupont.hu

44. Film,játék-extrák

► király pc ps2 ps3 xbox 360 psp-és játékok és gta meg bionicle itt mindent meglehet találnia bioniclék-röl ésa játékok-ról és a filmek-röl meg a legok-ról

games-extras.hupont.hu

45. Újtelepi Móra Ferenc Általános Iskola Informatika modulja

► -

morainfo.hupont.hu

46. FORRÁSPONT online

► Hírek napról - napra!

forraspont.hupont.hu

47. FOGÁSZATI MAGÁNRENDELŐ ENYINGEN

► A megnyerő, szép mosolyt mindenki megérdemli

cirt.hupont.hu

48. Kiváló minőségű lépcsők házhoz szállítással!

► DOLLE csiga és modul lépcső rendszerek

padlaslepcso.hupont.hu

49. Máriahegyi Tanyaovi

► ,,Légy te a változás, amit látni szeretnél a világban". Organikus pedagógia.Útmutató a családnak...gyakorlati tanácsok,használható tudás!

ovoda.hupont.hu

50. Lófajtak

► Sziasztok,ha szerettek lovagolni és szeretitek a lovakat akkor nézzetek korul!

koalak.hupont.hu

51. Naruto-Wars

► Ez 1 Fórum alapú nevelde

naruto-wars.hupont.hu

52. Minden nap egy rövid kis történet és mások

► Ezen a honlapon főleg horrort, de olvashattok még romantikus és vicces történeteket is. Viszont itt nem csak történeteket olvashattok hanem mindenféle tippeket, idézeteket és paktikákat is.

rovid-tortenetek-minden-n.hupont.hu

53. Üveges gyorsszolgálat Budapesten ! Üvegezés s.o.s - non stop 0-24

► Üveges üvegezés gyorsszolgálatunk vállalja Budapest egész területén, belvárosi üveges üvegezést , ajtók üveges, ablakok üveges , kirakatok üvegezése , portálok, biztonsági üvegek, katedrál üvegek, drótüvegek és hőszigetelt üvegek cseréjét üvegezését

uveges-uvegezes.hupont.hu

54. Kutyák

► Sziasztok! Ez a honlap kutyákkal, és az őket körülvevő dolgokkal foglalkozik! Köszönöm, hogy benéztél!

kutya-kutya.hupont.hu

55. BÚTORFESTÉS, FESTETT BÚTOROK

► " Tág a világ, mint az álom,mégis elfér egy virágon "

butorfestes.hupont.hu

56. ♥♥ Selena love ♥♥ A legjobb rajongói oldal ♥♥

► Itt mindent megtalálhattok Selena Gomez-ről ! :) Csak nézzétek folyamatosan,és garantálom,hogy ez lesz a legjobb oldal ! :)

se-le-na.hupont.hu

57. KERÍTÉSLÉC- AJTÓ-ABLAK-PARKETTA-SEPRŰNYÉL-LÉPCSŐLAP OLCSÓN

► Üdvözöllek kedves látogató! Honlapomon asztalosipari termékeket találsz rendkívül kedvező áron, I. osztályú minőségben. Egyéb termékek - filagória, kerti bútorok- elkészítését is vállaljuk kedvező áron.

olcsokeriteslec.hupont.hu

58. Star oldal mindenkinek

► Követjük a sztárok napjait minden eggyes pecben és 10 percenként frissítünk és minden egyes nap új sztár látható és minden nap egy új oldal:Dcsak nektek de azon kivűl minden sztárrol szó esik és minden sztárrol adatotkaphatsz meg képet,és nyerhetsz

staroknapjai.hupont.hu

59. Idézetek:)

► Nem szeretem a hétfőket, de sajnos hetente találkozom velük.

wik.hupont.hu

60. LITÉRI HÍRPÓTLÓ

► Várjuk hozzászólásaikat, észrevételeiket. E-mail címünk: literihirpotlo@gmail.com

literihirpotlo.hupont.hu

61. Eladó tüzifa Budapesten

► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.

tuzifabudapesten.hupont.hu

62. Welcome!

► ,,Life Sucks, And Then You Die." Jacob Black

starfan.hupont.hu

63. Szent Jakab Zarándoklat

► Budapest-Lébény-Wolfsthal-Santiago de Compostela

szentjakabut.hupont.hu

64. Akác fa oszlopok a kertben

► Az oldalon akác fa oszlopok, és akác oszlopokból, rönkökből készült kerti fatermékek képeit találja! - akác oszlop - kérgezett akác oszlop - szíjácsmart akác oszlop - körmart akác oszlop - hengermart akác oszlop

akac-oszlop.hupont.hu

65. Autóbérlés Székesfehérvár

► Autóbérlés NAPI 5000,-Ft ár. Autókölcsönzés, kisbusz bérlés, teherautó bérlés gyors kiszolgálás. Bérautó Székesfehérvár

autoberlesszekesfehervar.hupont.hu

66. HANGOSKÖNYVEK

► Online hallgatható és/vagy letölthető hangoskönyvek, e-könyvek széles választéka

hangoskonyvek.hupont.hu

67. Teke

► Teke Borsodban

borsodteke.hupont.hu

68. Gyöngyhimnusz

► Hollósy Tóth Klára honlapja - Versek, műfordítások, gondolatok

gyongymosoly.hupont.hu

69. Papagájok Oldala

► A papagájok rajongóinak tábora egyre jobban növekszik. Szépek, okosak és szórakoztatóak, tartásuk pedig némi tapasztalat összeszedése után már nem is olyan bonyolult.

papagajt.hupont.hu

70. Esküvőnkig napjaink

► A tengerpartot járó kisgyerek mindig talál a kavicsok közt egyet, mely mindöröktől fogva az övé, és soha senki másé nem is lehet.

eskuvom.hupont.hu

71. PlayHardGoPro Klánoldal

► avagy NIGHTFALL krémje

playhardgopro.hupont.hu

72. Telefontok - Mobiltok - Egyedi Kézműves termék a MEYA -tól!

► MEYA - Kézműves termékek - www.meggymagparna.hu

telefontok.hupont.hu

73. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

74. Ló és Lovasa

► Nincs nála hatalmasabb, gyorsabb, gyengédebb, lenyűgözőbb...

loeslovasa.hupont.hu

75. Katica családi napközi

► Téged várnak a színes, vidám hétköznapok a Katica családi napköziben

katicanapkozi.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 14
Heti: 38
Havi: 115
Össz.: 46 150

Látogatottság növelés
Oldal: hazudnak - mondta nagypapám
Birkának néznek? - © 2008 - 2026 - rendszer-vakitfed.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »