Birkának néznek?

Sodródunk a hamisságok, a féligazságok, a lényegtelen információk áradatában, nemcsak az a baj, hogy akarat nélküli sodródó bábukká válunk, de ráadásul a zuhatag, a válság, a szenvedés felé sodródunk. Egy megoldás van......

Közömbösség és annak kezelése

 

Sok érv szól a közömbösség mellett, de a legerősebb: a közömbösség jobb, mint a felületes hamis nézetekre alapuló harciasság. Kétségtelen, h. az izgága, beleszóló ember sem kellemes, hasznos társ. De az aránytalan büntetések mellett kardoskodó ember is káros, ártó embernek minősül, ezeknél is jobb a közömbös.

Erre viszont azt lehet, kell válaszolni: ez igaz, ezeknél jobb, viszont sokkal rosszabb, mint az átgondolt, arányos küzdelem az igazság és jóság mellett. Vagyis kötelességünk, és érdekünk is, állandóan alaposan a helyes dolgokon gondolkodnunk és azért tenni. Másképpen kötelességünk: nem közömbösnek lenni.  Bár ez fáradságos, de hosszabb távon megéri, ezért a saját érdekünk is. 

Nézzünk néhány mondást, némelyik az enyém. 

Közömbös, birka néppel nem lehet demokráciát, barátságos közösséget csinálni. A közömbös birka nép élén mindig megjelennek az aktív kizsákmányoló hiénák, farkasok. 

Ha valaki magát állandóan kihúzza magát a közösség életéből, ténykedéséből az káros tagja a közösségnek.

Ha szolidáris segítőkész akarsz lenni, akkor nem lehetsz közömbös.

Jótett helyébe jót várj, semmilyen tett helyébe ne várj semmit. Aki közömbös az egyben önző is.

Gyilkosok között, cinkos aki néma. Ennek egy finomabb változata: gazemberek között, vétkes aki közömbös, elnéző.

Isten:

„Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.” 

Nézzük ezt a két mondást: 

Aki nincs ellenünk, az velünk van.

Aki nincs velünk, az ellenünk van.

Így is értelmezhetjük:

 Aki közömbös, az velünk van.

 Aki közömbös az ellenünk van.

Kétségtelen az első felfogás sokkal szimpatikusabb, mint a második, mert az első egy pozitív bizakodó hozzáállásról tanúskodik. Szeresd minden (lehet ő akár idegen ismeretlen is) felebarátod, embertársad – erről is szól. A békéről, toleranciáról, véleményszabadságról is szól. Arról is szól. h a befogadás, hatékonyabb hívó szó, mint a kekeckedés.  Arról is szól, h a közömbös, meggyőzhető, megtéríthető – viszont ez is kétirányú, mert minden oldal ezt gondolja.

A második (a közömbösök ellenünk vannak) pedig egy ezzel szinte ellentétes felfogás. Mégis a korábbi felsorolás: közömbös, birka néppel nem lehet demokráciát, barátságos közösséget csinálni, stb. – azt bizonyítja, hogy sok esetben, a közömbösök a jók ellenében vannak. 

Azért a politikai közömbösség alaposan végiggondolva meglehetősen gerinctelen dolog. 

Rendben van, tényleg előfordulhat: h. csak kettő szinte egyformán rossz között lehet választani, - akkor inkább nem választok. Ez talán még érthető. De számomra ez már érthetetlen: engem nem érdekel a politika, én nem politizálok. Mert mit is jelent ez; engem nem érdekel az ország sorsa, nem érdekel a városom sorsa, nem érdekel a tágabb környezetem. És ezekkel együtt a saját sorsom egy része sem érdekel, hiszen ebben élek. Szóval önző vagyok, de bután. Ha valaki lusta tájékozódni, gondolkodni, vagy bizonytalan az is közömbösséghez vezethet. Gyakran pedig a gyávaság.

De vannak a nagyképű közömbösök is. Ők azt mondják; persze ha lenne olyan, akkor én azt választanám, csak még soha nem volt olyan. És nem is lesz, mert ezek az emberek mindenkinél magasabb rendűnek tartják magukat, csak ezt maguknak sem merik bevallani.

Néha egy-két esetben elfogadható a közömbösség, de azért általában, brrr, nem, - szóval a közömbösök gyakran a társadalom ellen vannak. Az igazság és hamisság között tehát nem a közömbös halad az arany középúton, hanem a mértékletes átgondolt, de gerinces véleményformáló.

  

Mit lehet tenni a szenvedő, de makacs emberrel?

 

Aki inkább szenved, mégis makacs.

Vagy ha nem is szenved, de számára a békés kellemes nyugis élet nem szempont.

Tulajdonképpen a makacsság gyakran a túlzott kényelmességből a rövid távú kellemesség választásból ered. Van tehát a buta makacsság. És van a buta rövidtávra néző makacsság. Pl. nem veszem be a gyógyszert, mert az keserű,- nem kellemes - itt megáll, és nem jut el oda, h az „áldozat” után az élete, egy órával, egy nappal, egy héttel, egy évvel, stb. jobb kényelmesebb kellemesebb lesz. Sajnos az ostoba, makacs embernél mindkettő játszik.

Az élet, és egyben az ésszerűség alapja, hogy a kellemes felé halad az élő. A kezdetleges élő, mondjuk az egyszerű baktérium, úgy „gondolkodott-érzett” (ösztönérzett), hogy arra felé sötét hideg, kaja nélküli kellemetlen hely van, arra nem megyek, arra pedig langymeleg kajában bővelkedő hely van, tehát arra megyek. Minden élő ezen az alapon élte át az életét, ha pedig a jó felé tartó út akadályozva volt, akkor azt erővel, alkalmazkodással később ésszel, valahogy megoldotta,  - lényegében a kellemetlentől távolodva, a kellemes felé tartva elv mozgatta a cselekvéseit.

Később, okosodva arra is rájött, hogy rövid távon néha a kellemetlent kell választani ahhoz, h. hosszabb távon összességében kellemesen éljen. Néha áldozatot kell hozni. Az értelmesedés nem más, mint azon képesség mely képes kiszámítani, h. a rövid távú áldozat képes e megtérülni, ill. hogyan legyen a hosszabb távú élet egyre kellemesebb. Ráadásul az életisten olyan ügyesen szervezte az életet, h. az ezek az „áldozatok” tulajdonképpen, többnyire szintén kellemesek. Pl. segítek valakin, „áldozattal”, de tudom megtérül, mert valahogy visszakapom. Aztán rájövök, h. nem is áldozat, mert engem is jó érzés töltött el, miközben csináltam.

Szóval ez az élet, és a fejlődés alapja. Erre jön a nagyokos ember és azt mondja: arra van a kellemes arra pedig a kellemetlen, de én mégis büszkén akaratosan a kellemetlen felé megyek, mert…….

És itt kitalál mindenféle elméletet.  Vagy még ahhoz is ostoba. 

Nézzünk egy aktuális példát: Az tapasztalható, h. két-három, akárhány oltás után még mindig megfertőződnek, néha súlyos tünetekkel, néha meg is halnak. Az is tapasztalható, h a náthát, influenzát  nehezebben győzi le az oltottak szervezete. Mit mondana erre az egyszerű baktérium és a tiszta logika is: ez rossz út keressünk egy másikat. De mit mond a nagyokos ember: lehet, h. ez rossz út, de a többi még rosszabb lenne. Mondja ezt bizonyíték nélkül, sőt inkább az ellenkezőjére vannak bizonyítékok.

Az ilyen fajta (nem számít, mi a kellemes, mi a logikus) mentalitással mit lehet kezdeni?

 

 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. RÓKAHEGYI GÖRÖGKATOLIKUS TEMPLOM

► A sóstóhegyi paróchiához tartozó Szent István-templom honlapja

rokahegyitemplom.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

3. Apró hirdetés mindenkinek

► Itt aztán tényleg minden megtalálható kategóriában, és tartalomban egyaránt

hirdetesekmindenkinek.hupont.hu

4. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

5. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

6. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

7. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

8. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

9. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

10. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

11. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

12. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

13. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

14. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

15. Nem minden Fekete-Fehér

► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD

olvaso-oldal.hupont.hu

16. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

17. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)

► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal

marvel-movie-collection-f.hupont.hu

18. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

19. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

20. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

21. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

22. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

23. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

24. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél

► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban

honda-alkatreszek.hupont.hu

25. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

26. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

27. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

28. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

29. Égi Vándor

► Állj meg Vándor, ne siess, itt is a Fényben jársz. Állj meg kérlek egy percre, míg e Fényre rátalálsz, és csak utána menj tovább. G. S. 1998.

egivandor.hupont.hu

30. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

31. lomtalanit.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII DABAS BIATORBÁGY BUDAKESZI DUNAKESZI GYÁL MAGLÓD NAGYKÁTA PILIS SZIGETHALOM TÁPIÓSZELE ÚJHARTYÁN ÜLLŐ

lomtalanit.hupont.hu

32. bia-hsm-hannah-montana.hupont.hu

► Minden amit Hannah-ról, és a HSM szereplőiről tudni érdemes!

bia-hsm-hannah-montana.hupont.hu

33. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

34. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

35. horgászat,peca

► Minden ami horgászat

horgaszszat.hupont.hu

36. B.♥ V.♥ ƸӁƷ

► ƸӁƷ Csajoknak & Fiúknak ƸӁƷ LOLLiPOP xD hülyülünk & szerkeztünk

bvblabla.hupont.hu

37. FC Barcelona

► Folyamatosan bővül...

fcccbarcelonaaa.hupont.hu

38. Kunbaja ATSK Asztalitenisz szakosztály

► Beszámoló a csapat körüli eseményekről,szerepléseiről.

bacsalmasiasztalitenisz.hupont.hu

39. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

40. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

41. A lovas tudásomat én itt tárolom *-*...

► Monty Roberts A ló hatalom, a ló erő, nemesség, szépség.

horsebook.hupont.hu

42. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

43. Autómentő tréler bérlés Budapest

► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!

trelerberles.hupont.hu

44. Szobor Párizsban "Sous le Chapeau"

► Works of Andras Lapis sculptor. A"Sous le Chapeau" "Kalap alatt" szobor idegenforgalmi látványosság Párizsban. Peut être acheté auprès du créateur Kapcsolat-Contact lapisandras42@gmail.com numéro +36309684163

szobor.hupont.hu

45. CsAk CsAjOkNaK oLdAl

► ReMéLeM tEtSzIk A hOnLaP És Jó SzÓrAkOzÁsT KíVáNoK

csajooknak.hupont.hu

46. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

47. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

48. Minden ami lakásfelújítás, szobafestés, burkolás, kisebb nagyobb munkára.

► Minden ami lakásfelújítással kapcsolatos, kisebb nagyobb munkálatokra, olcsón és gyorsan. Budapest egész területén. Szinte azonnali kezdéssel vállaljuk lakások, házak, panelok, irodák teljes körű felújítását. Ingyenes felmérés, 5 év garancia.

epiteszek.hupont.hu

49. http://naruto-shippuuden.hupont.hu

► ezen az oldalon nagyon sok minden megtalálható a NARUTOROL és remélem sokan jöttök mert télleg jó oldal.

naruto-shippuuden.hupont.hu

50. Lindyke oldala

► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road

lyndy.hupont.hu

51. PRO-SPORT 3

► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC

pro-sportharom.hupont.hu

52. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

53. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

54. eZ vAn És KéSz

► ha lány vagy , és egyáltalán kíváncsi vagy erre az oldalra , akkor katt ide

ezvaneskesz.hupont.hu

55. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

56. Csillagfiú (Gősi Zoltán emlékére)

► Nekem a vers a lelkem is... Gősi Vali versei

lelekhangok.hupont.hu

57. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

tukoraltaltalanyos.hupont.hu

58. Spitz Hotel Minden kis Spitz otthona!

► A kutya a legállhatatosabb barát - az első aki üdvözöl, és a legbátrabb aki védelmez!

spitzhotel.hupont.hu

59. Úton Krisztussal

► Közel van az idő, amikor mindenki meglátja Krisztust és elkerülhetetlenné válik a szembesülés az Igazsággal. Ez a honlap azt a célt szolgálja, hogy minél többen lássák meg, hogy nincs más út a teljes élethez, mint Krisztussal egy úton járni.

irgalom.hupont.hu

60. Megbízható ELMÜ regisztrált villanyszerelő Budapesten

► GYORSVILLANY 06 70 545-0911 - ELMÜ villanyszerelő gyorsszolgálat, villanyszerelés Budapesten és Pest megyében

villanyszerelobudapesten.hupont.hu

61. FOREVER YOUNG

► Evezz,evezz az élet tengerén,csak ki ne köss a bánat szigetén! Legyen erőd tovább evezni,s a boldogság szigetén kikötni!

hannaoldala.hupont.hu

62. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)

► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!

biblikusrejtvenyek.hupont.hu

63. Csapágy és Villanymotorpont

► +36 30 4941848 / 53gyula19@freemail.hu

csapagypont.hupont.hu

64. tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN

► A Pannon Maraton Klub 2009 - 2010 évben rendezett versenyeinek CSAPATBAJNOKA (jobbra a 85427 hím látható 755 km lerepülése után 2047 társát utasította maga mögé és 14 órai szállás után NEMZETKÖZI I. díjat nyert!

pannonmaraton.hupont.hu

65. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

66. Sztárok Rajongói oldala!

► Ez az oldal a sztárokkal foglalkozik! Itt sok a kép és az infó.!A legjobb rajongói oldal! Itt mindent megtudhatsz a kedvenceidről!By:. NóriSzerki.

demi-sel-miley.hupont.hu

67. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

68. 20 év szerviz gyakorlat-rövid határidő-garancia

► BUDAPEST EGYIK VEZETŐ FÜGGETLEN NOTEBOOK ÉS IPHONE SZERVIZE: ATLANTIS NOTEBOOK SZERVIZ - NEXT IPHONE SZERVIZ notebook/laptop: Acer-Asus-Dell-Hp-Compaq-LG-Packard Bell-Philips-MSI-Samsung-Sony-Toshiba/iPhone/iPod/iPad/iMac/iBook/MacBook javítása.

minden-ami-notebook.hupont.hu

69. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300

► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300

hulladekudvarbudapest.hupont.hu

70. Metin 2 mester

► Most az új metin is itt:) gyere és regisztrálj:). itt megtalálod ami egy ujoncnak kell pl:térkép,városok,kereskedelem.És még sokminden más.

deepolis.hupont.hu

71. Egyedi zuhanykabin gyártás Pest megye +36 20 429 6567

► Egyedi zuhanykabin gyártás, egyedi zuhanyajtó szerelés, üveg zuhanyfal, üveg zuhanykabin, kádparaván, tükör, tolóajtó +36 20 429 6567

egyedizuhanykabingyartas.hupont.hu

72. Zsuzsi és Enci madárpókos oldala

► "Vonzanak az egzotikus állatok? Akkor legyen madárpókod!"

madarpokok.hupont.hu

73. Versek "Kaloda-vers", vagy akrosztichon egy rég elfeledett verselési forma.

► Valamikor Tinódi szignálta így műveit, majd Ballasi és Ilosvai játszottak ekképp a betűkkel.

kaloda-versek.hupont.hu

74. Széleskörű, mindenre kiterjedő

► weblap, amely többféle témakörben nyújt tájékozódást. Találhatsz weblap kellékeket mellyel honlapod díszítheted, eladó cuccokat, recepteket, vicceket, érdekes képeket, tájékozódhatsz az időjárásról, kisállatokról, szobanövényekről, országokról, stb.

comprehensive.hupont.hu

75. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 76
Heti: 8
Havi: 344
Össz.: 50 237

Látogatottság növelés
Oldal: Közömbösség és annak kezelése
Birkának néznek? - © 2008 - 2026 - rendszer-vakitfed.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »