Birkának néznek?

Sodródunk a hamisságok, a féligazságok, a lényegtelen információk áradatában, nemcsak az a baj, hogy akarat nélküli sodródó bábukká válunk, de ráadásul a zuhatag, a válság, a szenvedés felé sodródunk. Egy megoldás van......

Össze-vissza gondolatok a magyar nép betegségéről – 2.

 

Ez is fontos…

Orbán mint a legtöbb diktátor, tudathasadásos ember, és a hatalomitisz betegség  végső súlyos stádiumában van.

Ez nem jelenti azt, h. külső tünetekkel bíró elmebeteg lenne. Én ezeket a nyakkendő-igazgatásokat, nyelvöltögetéseket nem tartom komoly dolognak. Viszont egyes mondatai, a viselkedése sok mindent elárulnak, és persze az arckifejezése is. Az önteltség kiül az arcára, csak ritkán sikerül lepleznie.

Milyen tudatokkal rendelkezik? Egyrészt van  egy nagyon precízen tudatosan átverős diktatúra-várat építő  tudata. Milyen diktatúrát épít? – erre több meghatározás is megfelelő. Az biztos, h. nem kemény, inkább átverős ravasz, amikor az alattvalók többnyire átvert  akaratukból (azért ez nem önálló akarat) fogadják el a rendszert, -  és az erőszak (rendőrség, börtön, hivatalos meghurcolás) csak kisebb szerepet játszik. De azért játszik.

A fő elem persze a nép manipulációja.

De még nagyon fontos elem a rendszer (intézmények, oktatás, állami média, tájékoztatás, törvények, választási rendszer, alkotmány, stb.) diktatórikus átalakítása.

Az intézmények közül sorolhatnánk, a Legfőbb ügyészséget,  az Alkotmánybíróságot, az ÁSZ-t, az MNB-t,  a Köztársasági Elnökséget,  a Parlament intézményét, az önkormányzatok leépítését, általában a decentralizált döntéshozás leépítését, és más intézmények diktatórikus átalakítását. Lehetne még sorolni, csak nem erről szól ez az elemzés. Tulajdonképpen nem eltörlésekről nem is látványos átalakításokról szól. A fő módszer: a holt biztosan hűséges pártkatonák kinevezése. Majd ezek sakkban tartása, anyagi és egyéb függőség kialakítása a vezér irányába. Illetve beépülnek a maffia rendszerbe. Na és persze az protekcionista gazdaság is, NER Fidesz strómanokkal, oligarchákkal szintén a diktatúra építményét erősítik.

Talán külön csoportot, tornyot képez az egyenlőtlen kampány a diktatúra építményében.

Itt azért álljunk meg egy mondatra. Manapság ezeken, itt azért száz komoly diktatúra-elemet lehetne sorolni, már nem is háborog a magyar társadalom, az ellenzék sem. Pl. emlékezhetünk, annak idején milyen komoly felháborodást keltett a sajtó kitiltása szinte az egész parlament területéről. Manapság olyan sok hasonló vagy nagyobb galádság van, h. az ilyen nagyságrendű  szemétségre  csak legyintünk. Tényleg estig lehetne sorolni,  - az egyetemektől kezdve,  - az egészségügy lerohasztásán keresztül,  -  a borzalmas járványkezelésen keresztül, - az eszement ellenségképeken keresztül, -  a téves külpolitikán keresztül,  - az inflációig,  - de  éppen az az egyik „trükk”:  annyi aljasság hiba, kártevés volt van, h. ezek egymást bagatellizálják. Olyan ez, amikor egy embernek mindenféle betegsége alakul ki, de közben a munkáját is elveszti, de a háza is leég, a családja is meghal, stb.. Olyan sok baj éri, h egy kisebb bajra, pl. beázik a mennyezet, már csak legyint.

Mindenki természetesnek veszi h ez a diktatúra-vár, annak minden tornya stabilan áll. Az első 10 évben a kiépülés ellen küzdött a demokratikus ellenzék, és a közvélemény egy része is elítélte. Manapság már alig téma. Pl. ebben kampányban nem is került szóba a demokrácia leépítése. Orbán és bandája annyira fokozatosan következetesen építette le, a demokráciát (még nincs vége), és építette fel a diktatúra stabil építményét, h. az valóban egyfajta teljesítmény. Gazemberi teljesítmény, de teljesítmény.

Visszatérek oda, h nem is az intézmények diktatórikus átalakítása a diktatúra-vár főeleme, hanem az emberek manipulációja.

Illetve ott tartottunk, h. milyen diktatúrának lehet ezt nevezni. Merthogy nem kemény diktatúra. Például maffia-diktatúrának. Vagy poszt-Rákosi diktatúrának, gondolok itt a galád erős, de egyben bugyuta propagandára.

Vagy fehérorosz-mintájú diktatúrának. Meggyőződésem, h Orbán már a kezdetektől tudatosan példaképnek mintának vette ezeket a volt szovjet államokban kialakított diktatúrákat. Nem véletlenül mondta már az uralkodásának elején, h. mi egy ázsiai nép vagyunk. Később pedig előjött ezzel a kipcsak rokonsággal.

Tulajdonképpen az egész keleti nyitás politikája mögött az van, h neki ezek a diktatúrák, amelyek azért nem hitleri sztálini diktatúrák, de diktatúrák, Orbánnak felettébb szimpatikusak. Sőt mintául szolgáltak, csak mindezt Orbán az EU tagság keretében valósította meg. Megint azt mondhatjuk, ez egy komoly gazemberi teljesítmény.

Akkor folytassuk Orbán tudathasadásos mivoltával.

Orbánt, mint minden diktátort két gondolat vezérli: szeret uralkodni, imádja, ha hízelegnek neki, aki hízeleg azt protezsálja. Aki hízeleg, arról tudja h. gerinctelen és hűséges. A kritikát viszont nem bírja, aki kritizálja azt nyíltan vagy sunyi módszerrel kinyírja.

(Egy jó vezető azért tart maga mellett jóindulatú, okos kritikus embereket, Orbán manapság már nem tűr ilyent meg.)

De ahogy mondtam Orbán legerősebb, mégis rejtett énje: a tudatos nagyon ravasz, „szakszerű” diktatúra-építő énje.

Ez nyilvánvalóan rejtett, manapság senki nem ismerheti el a diktátori hajlamát, bár Orbán néha szavakban is leleplezi magát.

És végül azon énje, amit magáról gondol, amit senkinek nem árul el. Ez sok minden lehet. Legvalószínűbb h. ez is zavaros, hol népmentőnek tartja magát, hol valami világhatalmi tényezőnek, hol demokratikusnak, hol diktátornak. Egyszóval ezen énje rejtélyes és mellesleg érdektelen. Azért érdektelen, mert a diktatúra-építő énje, ill.  annak kártevése számít.

Az a nép, akinek többsége ilyen uralkodót szeret, ill. elfogad, nyilvánvalóan pszichésen beteg.

 

Ez is fontos…

 

Egy saját  mini közvélemény-kutatás elemzése.

Egy közösségi fórumon tettem fel az alábbi kérdést, a válaszolók átlagos középosztályból való  20-40 éves korosztálybók kikerülő

 

 

Bár ismerem a válaszokat, de megkérdem: akik a Fideszre szavaztak, most örülnek, h. maguk alatt vágták a fát?

 

1. Akik a fideszre szavaztak, úgy vélik, hogy az volt a jó választás vasárnap. 1 hét se telt el azóta, majd 4 év múlva kiderül, jó választás volt-e.

 

2. Miért vágtuk magunk alatt?

-Én rosszul járnék a többkulcsos adózással.

-Jól jártam a csokkal, babaváróval.Illetve, állami támogatással lett napelem a házamon, amivel meg is szüntettem a gázfűtést.

3. Ráadásul, a kormány nem nyomja azt a beteg lmbt propagandát, mint az ellenzék.

4. Sokkal jobb így.

 

5. Makizaj alatt vágtunk ki a fát.

 

6. Én kifejezetten örülök, a véleményed meg annyira érdekel, mint téged az enyém.

Amúgy vicces a neved.

 

7. Örülünk, hogy nem kell 400% rezsit fizetni, nem adják el alólunk a korházakat és nem jönnek be a migránsok sem

 

Semmivel sem jártam rosszabbul, így nem is vágtam magam alatt a fát. Már a kérdésed is hamis.

 

8. Kire lehetett volna szavazni, aki egy világválságban és a II.Vh. küszöbén a szavazás után pár nappal megteremti Mo-n a Kánaánt?

Mondd meg légy szíves, mert legközelebb odaszavazok!

 

9. Hogyne, legalább van fa, amivel lehet fűteni.

 

10. Ellenzékiek nem tudják elfogadni a választási vereséget, sokadik rész.

 

11. Mi nem vágunk fát, csövön jön a "meleg"

 

12. Felelős, gondolkodó, nem indulatok által vezérelt emberként nem volt más alternatíva. A műsorral egybekötött bohócparádé amit az ellenzék felvonultatott inkább ijesztő volt, mint vonzó.

 

13. Kedves kérdező, egyenlőre tudjuk, hogy nagggyon savanyú a szőlő, megértem.

Azt is tudjuk, hogy aki fát vágott maga alatt, az az ellenzék volt, sikeresen landoltak is az arcukon, miután vasárnap kinis dőlt a fa...

Majd néhány év múlva foglalkozz ezzel, egyenlőre Inkább a tényekkel, amik makacs dolgok...

 

14. Miert vagnam? Eddig is rajuk szavaztunk es most is. Nekunk eddig is jo volt. Az lenne a gaz, ha egy libsi kormany vezetne az orszagot. 

15. Hú.

Pár napja akkora kuss van a baloldalról.

Hova lettek?

Márciusban egy hasonló kérdésnél széttéptek a balos kommentelők.

Lehet mind kivándorolt, vagy még könnyes a szemük és nem látják a kijelzőt…

 

16 Várom, hogy hányadik kérdés után fogja írni a kérdező, hogy ugye, hogy megírta, hogy ismeri a válaszokat, és hogy szerinte, bebizonyult, hogy mennyire buták vagyunk, mert még örülünk is neki, hogy magunk alatt vágjuk a fát.

 

17. Szegénynek más öröme sem lenne az életben, el is hiszem, hogy szüksége volna egy kis léleksimogatásra egy ekkora zakó után. :D

 

Kerdezo! Egyel narancsot, attol megnyugszol! 

 

18 Aki a baloldalt támogatja az akkor is jól élt 2010 elott s most se él rosszul a legtöbbje. Zavarja oket h az akkori lecsúszott réteg is felkapaszkodott egy szintre. 2010 elott 2 reteg volt a tarsadalomban illetve 3. A jómódú a szegény s a még szegényebb. Tudom mert láttam. Tapasztaltam. Én akkor sem éltem rosszul de lényegesen több lecsúszott ember volt. Munkahelyek nem voltak, a fizetesek is szarok voltak/ persze a jómódú akkor is jól élt/ Pesten is sok szegény élt anno akik nem járkálhattak plázákba nem volt se auto se semmi. Csak egy albérlet s munkanelkuliseg. Sok minden abban az idoben nagy szó volt ami most természetes.

  

19 Tobb gyerekes családokat se látott az ember nagyon abban az idoben. Sot a fiatalok nem is szultek. Csak a felso réteg. Illetve az akkori felsoreteg.Nem tudom mi volt a jó az akkori rendszerbe. Mert az emberek nagy része xarul élt.

 

Nagyjából elemezzük a válaszokat.

Szerintem a válaszolók átlagéletkora 30 év többnyire vidéken élő átlagos anyagi és társadalmi helyzetben levő emberek.

Az 1. és 8. válasz szerintem elfogadható. Nem az én véleményem, mert szerintem már most pocsék, tré, hanyatló állapotban van az ország, és az is világos ez nagyobbrészt kinek tudható, akiket újra választottak, de ezt a két választ elfogadom.

A 4, 5. 6. 9. 10. 11. 13. 15. 16. 17. válaszok nem mondanak semmiféle konkrét indokot, nagyjából ez a lényeg: mi vagyunk a győztes csapatba, jól megadtuk nektek, - nektek az ellenségnek a ballibsi ellenzéknek. Erről már beszéltem, ezeknél ez embereknél közel a választók fele (nagyobb arány mint gondoltam) a választás igazi tétje, (a várható élet), nem számít – a választás szerintük a győzelemről szól.  Ha a többség a győztes csapat az ellenzék lenne, akkor most ők abban a csapatban lennének. Szerintem ez teljes agyamentség. Amúgy pedig olvastam egy tanulmányt, h. a közvélemény-kutatás hogyan hat a szavazókra. Sok országban a vesztésre álló oldalt empátiából (védjük meg a gyengébbet) többen kezdik támogatni. Sok országban, is-is. Magyarország azon kevés országok közé tartozik, amelybe a bizonytalanok 90%-a, a közvélemény-kutatás győztese mellé áll. Tehát a magyar nép kifejezetten a megveti, elpártol a vesztesektől, még nagyobbat rúg beléjük, és kifejezetten a győztesek mellé áll, mondhatjuk, az erősek, győztesek talpát nyalja. Ez önmagában is a magyar nép betegségét mutatja.

De menjünk tovább az elemzésben.

A 2. válaszoló, aki szintén egy típus, egy réteg, már mond konkrét érveket. De csak a maga helyzetéből indul ki, az egész országot nem nézi. Másrészt nem nézi az utolsó évek tendenciáját és a jövőt. és még nagyos sok fontos dolgot nem néz. Ezzel együtt azon kisebb népréteg megtestesítője, amelyik jól járt a Fidesszel, nem szabad letagadni, ilyen is van. 

Viszont a magyar többség rosszabbul járt, főleg ha a prosperáló európai és világfejlődést nézzük. Egy normális értelmes ember ezt nézi, de mit is?

De mielőtt folytatnám, vegyük ide még a 18. 19. választ.

Amelyek arról szólnak, hogy 2010 előtt sokkal rosszabb volt az élet, mármint a válaszoló tapasztalata szerint.

Ideveszem még azt a választ, amit arra a felvetésre kaptam, arra a felvetésre, h. 2010 óta megelőzött minket Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország és Románia. Vagyis régiós lemaradásban vagyunk. Erre az volt a válasz; h ezt még a Gyurcsány vezetés hozta össze.

Nevezzük ezt a panelt, a borzalmas múltra való hivatkozásnak. egyébként ez is az Orbán kormány kedvenc propagandafogása.

Igen a régiós lemaradás, és a többi baj egyik felét valóban a Gy. társaság hozta össze, de a másik felét Orbán banda.   Másfelől volt 12 év teljhatalmuk, de a helyett h. rendbe hozták volna, tovább növelték a bajokat.  Amit még az iskolázatlan szavazók nem szoktak figyelembe venni, a relatív fejlődés, ami azonos a régiós fejlődéssel. Vagyis h azt kell nézni, ha hasonló normális demokratikusabb kormányunk lett volna, lenne, akkor hol tartanánk? Biza akkor minden adat minden összehasonlítás azt mutatja, h jóval előrébb járna ez egész nemzet is, de az emberek, családok többsége is. De a relatív, régiós fejlődés nézéséhez nagyobb társadalmi műveltség kellene.

Az utolsó elemezendő réteg, pedig 3. 7. 12. 14. válaszoló, akik megint a fidesznyik szavazók egy rétegét képviselik.

Illetve 14-s réteg talán egy külön réteg.  Eddig is (megszokásból, csak azért is, stb.) a Fideszre szavaztunk a gaz libsikre, (baloldalra, Gyurcsány társaságra) soha nem is fogunk. Mondjuk úgy, ez is egy alappanel. Nem tesz különbséget mindent összeolvaszt, és nem is tudja pontosan h mi az baloldal-jobboldal,  nincs tisztában a politikai fogalmakkal,  frázisokban, ellenségképekben gondolkodik.

A Fidesz szavazók többsége az egész ellenzéket egy ördög-kategóriába teszi. Persze ez is a 12 éves agymosás, és ellenségkép eredménye. Szóval minden ellenzéki borzalmas, nincs kivétel, de a konkrétumok persze megint hiányoznak.

Visszatérve a 3. válaszoló szerint az ellenzék nyomja a beteg lmbt propagandát.  A 7. válaszoló 400%-os rezsi emelésről, kórházeladásokról, és migráns-betelepítésről beszél. A 12. válaszoló szerint az ellenzék egy műsorral egybekötött bohócparádét folytatott.

A 7. válaszoló valószínűleg el van maradva jó pár évvel, ezek még a 2018-s Fidesz propaganda paneljai. 

De mind a három kritika nélkül elfogadja, amit a Fidesz mond az ellenzékről, és semmit se hisz el az ellenzék védekezéséből állításaiból. Nevezzük őket: hiszékeny elfogult, egyoldalúan tájékozott, panelekben érvelő fidesznyikoknak.  Egyszerűbben, elfogultaknak.  Itt van pl. az lmbt(q) propaganda. Nyilván a műveletlen rétegnek „jól megadjuk a buziknak” felfogást jelenti. De ha figyelmes lenne, akkor rájöhetne, h ez csak kampányfogás, mert éppen a Fideszbe van a legtöbb meleg. Másfelől, a Fidesz kezdte ezt az egész „nemváltó” cirkuszt, az ellenék csak reagált rá. És mit szóljunk ahhoz, aki az ellenzék kampányát ténykedését bohócparádénak nézi, de a Fidesz ugyanazon elemekből álló kampányát nem nézi annak. Természetesen elfogult, nem kicsit, nagyon.

 

20.- 21.– 22. Ehhez veszem hozzá, amit egy meglehetősen szegény elmaradott kis faluban tapasztaltam. A cigánysoron az omladozó putriból kirikácsolt az asszonyság::

- Csakis az Orbán.

-       Ismer más politikust?

-       Nem és nem is akarok.

A falú másik végében pedig kicsit jobb állapotú, de azért elég tré házak közötti kocsmába betoppant a melós ruhájú törzs vendég (haver) és elkurjantotta magát:: - Csakis a Fidesz. Mire a többiek: - csakis a Fidesz, - hajrá Fidesz,  - jól megadjuk nekik.

Fél óra múlva:- Megadjuk a libcsiknek, megadjuk a buziknak, megadjuk a romáknak.

Újabb fél óra: – Megadjuk a Sorosnak, megadjuk a zsidóknak, megadjuk a pestieknek. Majd egy hang a sarokból:

- Engem ne küldjön senki háborúba.

 

Akkor elemezzünk. 

Tehát ez a cigány, mélyszegénységben él, de isteníti azt a vezetőt, aki a szegénységben tartja. Semmit nem tud, zéró logika, zéró tájékozottság. A saját érdekét sem ismeri fel.

Mi járhat az Orbán-imádó romák fejében?

Először is mondjuk ki, ne kerteljünk; a romák maguk közül valónak tartják Orbánt. Ha jobban megnézzük, és ha még kalapot is tesz a fejére, akkor Orbán a pocakjával olyas forma, mint egy cigányvajda. Tulajdonképpen Orbán erőszakos szerzős diktatórikus stílusa is közel áll a roma kultúrához.

Nincs semmi bajom a romákkal, és a roma kultúra szebbik, jobbik felével. Ez egy nehéz sorsú nép, aki segítségre szorult volna, szorulna, de mindezt odébb folytatom.

Visszatérve, ezek az emberek szegények, sőt mélyszegények, de mindig is azok voltak. Egy mélyszegény nem veszi észre, hogyha évente egy kicsit javul, vagy romlik az szegénységi állapota. Lassan akár a mocsárba is süllyedhet, azt sem veszi észre.  A szegénység érv ezért nem hat rá. A relatív régiós fejlődés pedig még elvontabb, magasabb a számára. A demokrácia érv szintén elvont, magas.

Meg lehetne próbálni azt az érvet, h. ezek a Fidesz oligarchák pénzbárók, valójában éppen az ő pénzüket veszik el, mert kiét másét, ha ők a legszegényebbek.

Emberek hát nem látjátok, h ti vagytok legszegényebbek nemcsak Magyarországon, de egész Európában. Ki más tehet erről, mint az ország vezetői.

Legfeljebb, ezt akkor értenék meg, ha nagyon gyakran elmondanák nekik, de ettől messze vagyunk. Valójában a korrupciós vád sem taszító a számukra. Megint legyünk őszinték, a roma kultúrától nem áll távol a ravasz érdemtelen szerzés gondolata, illetve cselekvése. A romák többségének nem fajsúlyos leváltó érv, ha egy vezető, lop csal, hazudik.

Ehhez jön hozzá h. vidéken nagyon gyatra a tájékoztatás, talán vehető az állami tévé, rádió, ami szintén a Fidesz propagandát nyomja. De a legerősebb agymosó gépezet a vidéki Misi bácsi hálózat, azok a helybéli megmondó emberek, akik így-úgy le vannak kötelezve a Fidesznek, és akik pacekba hatékonyan, az ottaniak nyelvén nyomják a Fidesz propagandát. Ez verhetetlen. Akkor mivel lehet bizonyítani eme embereknél, h. a Fidesz rossz, kihasználja őket, átveri őket, sokkal jobban járnának, ha leváltanák?

A jelenlegi tájékoztatás mellett nem találok ilyent.

Ami nagyon érdekes, hogy a falu másik felében a magyarok kocsmájában levő emberekre, szinte ugyanezek igazak. Egy látszólagos ellenmondás van, de az is a butaságból, ill. Orbán jelenségből ered. A romák azt gondolják: majd a mi Orbánunk megvéd minket a szkinhed, paraszt magyaroktól.  A magyarok kocsmájában pedig azt gondolják, majd az Orbánnal együtt adunk a romáknak. Ugyanis Orbán olyan pávatáncos, köpönyegforgató, képmutató, h a butákat megtéveszti. A magyar kocsmában is a maguk emberének nézik, mert disznót vág, pálinkát iszik, ahogy ők, és mindenben hasonló. Tetszik nekik h. magyarkodó, nacionalista szólamokat hangoztat. Érdekes módon, ez a cigányságnak is tetszik, Sőt bármilyen meglepő a cigányságnak tetszik a „munkaalapú társadalom”  szólam is. Azért szólam, mert nincs kidolgozva, nincs gyakorlati gazdasági haszna. A falusi szegénység akár cigány, akár magyar sok mindenben hasonló, nemcsak a társadalmi műveltségük hiányos, hanem az általános is, kb. a mulatós zenénél megálltak. Saját helyzetüket sem képesek reálisan felmérni, azt sem h szegények, az EU-ban szinte a legszegényebbek, azt sem, hogyan változtathatnának. Sőt a változás szükségességét sem látják. Na és abban is hasonlók, hogy a vezért minden szenvedés szegénység ellenére a megmentőnek tartják. Szóval a falusi szegények maguk közülinek tartják. Ő pedig a budai várban nevet rajtuk. A kocsmai magyarok kicsit jobban élnek, mint a romák, de ők is szegények. Nekik is a fülükbe duruzsolnak a Misi bácsik, őket sem lehet semmivel meggyőzni. Ráadásul ők, mint meglehetősen sikertelen reménytelen emberek sok mindenkinek „meg akarják adni”. Vagyis sokakat szeretnének fenékbe rúgni. És ki kecsegtet a magadás lehetőségével: Orbán és a Fidesz.

Miért nem hat rájuk ez az érv: ha leváltanátok a Fideszt, akkor hosszabb távon sokkal jobban járnátok. Ezeknek az embereknek csak rövid távú, a napról-napra való boldogulás mond valamit. Ma van közmunkám, jó,  - ma kaptam tűzifát, köszönöm,   - felépítettek egy akármit a faluban, én nem tudom használni, de klassz, – valahogy így gondolkodnak ezek az emberek.

A kirajzolódó Fidesz szavazó réteg: az elfogult, társadalmilag műveletlen, kiszolgáltatott gyűlölködő réteg.

Kiszolgáltatott is, mert azt elfejlettem: ezeket az embereket zsarolják:  pl. nem kapsz közmunkát, ha nem a Fideszre szavazol, ilyen-olyan bajod lesz, ha nem O-t választod. Ezeket, ez embereket kilóra megveszik a választás hetében, pénzt, piát, tűzifát, akármit kapnak.

Aki pedig ezt mondta: - engem ne küldjön senki háborúba, ő pedig ahhoz a hiszékeny naiv réteghez tartozik, akit átvert a bugyuta átlátszó Fidesz hazugság-propaganda. De én őket azért nem nevezem átvertnek, mert miért pont ezt hiszik el. Azért mert a Fidesz mondta, az ellenzékről.

Amit az ellenzék mond a Fideszről, azt nem hiszik el. Tehát van egy „el akarom hinni a hazugságot” beállítottsága ennek a rétegnek.

 

Persze a Fidesz szavazótábor rendkívül széles, zavaros ellentmondásos. Éppen az egymással ellentétes érdekű, világnézetű rétegek egymás mellett harcolása mutatja, h egy természetellenes manipulált szavazótáborról van szó.

Miért beszéltem egymás mellett harcolásról? Csak a vezért, Orbánt idéztem, aki állandóan, a választások kapcsán is harcról beszél.

Még egy megjegyzés: bár az ellenzék is különböző pártokból különböző rétegekből állt volna össze, de ők nem is tagadták ezt az egyébként kényszerű, koalíciós, különleges szabályokat és fokozott toleranciát igénylő összeállást. Ezt a nép elutasította. Ezzel szemben a Fidesz ugyancsak ellentétes rétegekből összeverődött zavaros népségét elfogadja.

Mi tartja össze ezt a tábort? Most csak nagyon röviden:  A személyi kultusz, O vezér imádata. A társadalmi műveletlenség, a diktatúra-vonzódás, a manipuláció, és azon népbetegség, amiről itt beszélek. Valamint azért a Fidesz szavazók többségében van egy agresszív kismalac jelleg, még akkor is, ha a birka jelleg is megjelenik. Erről még szó lesz.

Milyen ellentétes rétegek harcolnak itt egyelőre egymás mellett:

Tehát ebben a táborban együtt szavaznak az említett falusi szegények azokkal rafkós, az Fidesz protekciót, korrupciót kihasználó gazdag vállalkozókkal, ügyvédekkel, lefizetett polgármesterekkel, médiaemberekkel, akik lényegében az érdemtelenül összeszedett vagyonukat a saját pártjuk másik oldaláról szerezték. Ebben a táborban  a templomban járó amúgy csak a papjától és az állami médiából tájékozódó, a Fideszt hú de kereszténynek, meg magyarnak hívő szerény kisemberek, együtt szavaznak a kopasz rasszista, fasiszta eszméket ordibáló alakokkal.

Ebben a táborban a megtévesztett, szintén csak az állami médiából tájékozódó vagy még onnan se, pofára menő, vagy az aktuális vezetőt követő, kisnyugdíjasok együtt harcolnak, azokkal okosba megoldjuk, kicsit csalunk féle alakokkal, akik éppen ezekre a naiv idősekre utaznak. Szóval ebben a szavazótáborban valamilyen fura szövetségbe léptek a farkasok és a birkák. A szövetség alapja a már felsoroltakon kívül, az h egyes rétegek nincsenek is tisztában azzal, h kikkel harcolnak egy sorban. Egy másik alap, h. valahogy a rosszak a jellemhibásak vonzzák egymást.

Van még kettő Fidesz szavazó-réteg, amit nem lehet kihagyni. Amely két réteg normálisabb demokráciában nem egy-párti, elfogult önző megalkuvó szempontú emberekből állna.

Az egyik azon állami dolgozók, ill. Fidesz közeli vállalkozásokban dolgozók, akik félnek, h. bukás esetén elvesztik a nekik megfelelő munkájukat, bár ennek esélye nem túl nagy. A másik azon határon túli magyarok, akiket  a Fidesz indirekt módon, (vallás, sport stb. támogatással) lefizetett.

Általában az egész Fidesz szavazótáborra el lehet mondani, h a hosszabb távú társadalmi jólét, alapvető célok, alapvető elvek szerinti megfontolás helyett elsősorban a rövid távú, egyéni, családi, anyagi érdekű megfontolás vezérli a választásukat.

Azt sem árt megismételni, h nagyobb arányban vannak a kevésbé iskolázott, kevésbé tájékozott, kiszolgáltatottabb, emberek, akik úgy érzik a Fidesz uralkodás alatt azért nagyobb megbecsültséget kaptak, mint más, tehetséget firtató vezetés alatt. 

Mindehhez hozzá kell tenni, a felsorolt rétegek (a falusi szegény cigányok, falusi szegény magyarok, csak állami médiából vagy abból sem tájékozódó amúgy szelíd, naiv főleg idősek, a rafkós  Fidesz-nyerészkedők, a rasszisták,  a harcolók, gyűlölködők, stb.,  a Fidesz szavazótáborában meglehetősen nagy arányban vannak jelen, de azért az egész magyar társadalomban is a kelleténél nagyobb arányban vannak. Sőt a Fidesz uralma alatt nő az arányuk.

És itt megint visszajutottunk a vezetés, a rendszer és nép állapotának összefüggéséhez. A vezetés kiválasztódása a rendszerből, ill. a népből ered, de azért van egy önálló szerencse aspektusa. Pl. az várható volt, h magyar nép rosszul választ, egy diktatórikus embert választ, de azért ennél az Orbánnál jöhetett volna egy fokkal normálisabb vezető is.

De az összefüggések folytatódnak, körbe mennek. A vezetés és a nép határozza meg a rendszert. Illetve mivel kölcsönhatás van, a vezetés és a rendszer határozza meg a nép állapotát. De mindháromnak van egy kevés saját aspektusa.

Mindenesetre az, hogy a felsorolt silány rétegek növekednek sokasodnak szintén a népbetegség súlyosbodását jelenti.

 

Visszatérek a saját kis közvélemény-kutatásomhoz.

E szerint milyen rétegekből áll a Fidesz tábor.

1. A társadalommal, politikával szemben közömbös, azonban gyűlölködő harcoló győztesekhez csapódó réteg. Ide tehetjük még a rasszistákat, akik szintén zsigerből  gyűlölködők, valamint azokat, akiknek szimpatikus a diktatórikus rendszer.  Ezeknél az embereknél magasan a legfontosabb szempont a harc, aztán másodlagosan a győzelem, a pozíció. A jólét, az ésszerű kormányzás, az egészség csak harmadlagos szempont, de főleg ürügyként funkcionálnak.  A béke, az igazságosság, az igazi műveltség nem szempont. Fidesz szavazók 50%.

De itt jegyezem meg a felsorolt rétegek, átfedik egymást, ezért az összeadott értékük nagyobb lesz, mint 100%.

2.  A második nagy réteg még mindig szegény (tehát saját érdekével szemben megy) iskolázatlan, tájékozatlan, kiszolgáltatott, de a „győztes csapatba tartozom, legyőzzük az ellenséget” motiváción kívül más motivációk is hatnak rájuk.

Orbánt maguk közül valónak tartják, azt gondolják h egyszer majd, vagy már most is ők uralkodnak. Tetszik nekik az uralkodó stílus, - a szerzős, maffia, protekciós, nyalókás, autokrata, nem számít a tehetség, tudás - stílus.  Plusz, hat rájuk a bugyuta  propaganda. Nagyon rafkósnak hiszik magukat, de közben ők az átvertek, kizsákmányoltak. Ezek egy része inkább amolyan ugrálós okoskodó agresszív kismalac jellemű, másik része birka jellem, szolga, megy a többiekkel. Mondjuk, összességében ez is 50%-s réteg.

3. Van a teljes sötétségben levők, csak amit legtöbbször fél füllel hall, arra szavaz, - réteg, 20%

4. Van a valamilyen anyagi érdek, egyéb érdek, vagy félelem, megalkuvás - pl. nagy családosok, állami alkalmazottak, Fidesz alvállalkozók, lefizetett határon túli magyarok, lefizetett lakájmédia, stb. - 40%

5. És az egyebek, Orbán imádók, régi fidesznyikok, átvert keresztény-konzervatívok, stb. Van itt még a „hanyatló nyugat féligazságában hívők” rétege, ezt most nem taglalom.  Legyen összesen,  20%

Ha megnézzük ezeket a rétegeket, akkor láthatjuk egyik sem olyan, akiket ész-érvekkel meg lehetne győzni.

Még ha el is érnének hozzájuk az ész érvek, akkor sem hatnának.  

A közömbösökről otthon maradókról később lesz szó.







Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. RÓKAHEGYI GÖRÖGKATOLIKUS TEMPLOM

► A sóstóhegyi paróchiához tartozó Szent István-templom honlapja

rokahegyitemplom.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

4. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

5. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

6. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

7. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

8. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

9. Csak foci

► Az egész foci, semmi más

csakfoci.hupont.hu

10. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

11. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

12. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

13. Várak-Várromok-Kastélyok (Hadviselés) Lovagi Kultúrák és Kézifegyverek

► Ez a honlap Magyarország várait, várromjait és kastélyait igyekszik bemutatni, a sötét középkor hadviselésével együtt.

varak-varromok-kastelyok.hupont.hu

14. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!

► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!

cirkomester.hupont.hu

15. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

16. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

17. tuti receptek

► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt

konyvesrecepteket.hupont.hu

18. viccek zenék és játékok nézd meg és ...

► há kuná mátátá milyen gyönyörü szó.... csak nem tudom mit jelent

djrojsz.hupont.hu

19. EREDETVIZSGA Miskolc, Soltész N. K. 108. telefonszám: +36-30/239-2954

► Műhelyem a Belvároshoz közel, a jól megközelíthető helyen található, a vállalkozók utcájában.

eredetvizsgamiskolc.hupont.hu

20. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612746042, 0612948690, 06308944199,

szervizkozpont.hupont.hu

21. Sziasztok ez a Miley És Hannah rajongó klubom nézétek remélem tetszeni fog

► még fejlesztés alatt van a honlapom mert most keztem el csinálni de azért nézzetek körül :)

hannahmiley-fan.hupont.hu

22. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

23. **** kutya palota *****

► ****Sziasztok!Ez az oldal kutyákkal foglalkozik remélem tetszeni fog!Köszi hogy benéztél!****

kutyapalota.hupont.hu

24. Képek, viccek és leírások az állatokról!

► Itt megnézheted az állatokról készült képeket és rövid leírásokat, állatos vicceket!

animalfun.hupont.hu

25. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

26. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

27. Szentek és Boldogok élete

► Ez az oldal Szentek és Boldogok életével foglalkozik!Remélem itt megtalálod annak a szentnek vagy boldognak az életét akit keresel!

szentekelete.hupont.hu

28. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

29. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

30. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

31. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő

► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!

strasszergalambok.hupont.hu

32. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

33. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

34. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

35. Úton Krisztussal

► Közel van az idő, amikor mindenki meglátja Krisztust és elkerülhetetlenné válik a szembesülés az Igazsággal. Ez a honlap azt a célt szolgálja, hogy minél többen lássák meg, hogy nincs más út a teljes élethez, mint Krisztussal egy úton járni.

irgalom.hupont.hu

36. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

37. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

38. ♥♥♥miley cyrus selena gomez fan♥♥♥

► ♥♥♥Ha szereted mileyt és selenát itt a helyed!Gyere minden nap♥♥♥mert én mindig szerkesztem♥♥♥

sztarokazelen.hupont.hu

39. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

40. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

41. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

42. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

43. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

44. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

45. Házikedvencek, szórakozás, és minden ami jó

► Sok szertettel köszöntök minden kedves látogatót az oldalamon!!! Remélem mindenki talál az érdeklődésének megfelelő leírást.

szandra-hannah.hupont.hu

46. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

47. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

48. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

49. EUGEN

► A TISZAMENTE KULTÚRÁLIS, KÖZÉRDEKŰ MONITORA - Kulturni, javni monitor Potiskog regiona

eugen.hupont.hu

50. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

51. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

52. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

53. Használt alkatrészek értékesítése!

► ÚJ HONLAPUNK: https://alkatreszbazar.webnode.hu/

alkatreszbazar.hupont.hu

54. OLCSÓ UJ CSOMAGOLÁS SÉRÜLT -SZÉPSÉGHIBÁS TERMÉKEK LEÉRTÉKELT ÁRON

► MINDEN EGY HELYEN ,ÉPITKEZIK,KERTÉSZKEDIK , SPORTOLNA VAGY JÖN A BABA??AMI NÁLLUNK NINCS AZT BESZEREZZÜK KÉRÉSÉRE KEDVEZMÉNYES ÁRON ÉS HÁZHOZ SZÁLLITJUK, HA KELL. TEL 06209978798 BPXVII KER .email:zolt@tvn.hu VÁRJUK KÉRDÉSEIT SEGITÜNK

olcso-easy.hupont.hu

55. Mindenünk a ló

► Aki szereti a lovakat annak ezen az oldalon van a helye!

tunde-es-a-lovak.hupont.hu

56. Unalom ellen ^.^

► Idézetek,Párbeszédek,Micheal,Szomorú Versek, Furcsa Jelek ..stb.

xlife.hupont.hu

57. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

58. MŰSZAKI HIBÁS AUTÓ FELVÁSÁRLÁS

► ÖREG AUTÓ FELVÁSÁRLÁS - RONCSAUTÓ ELSZÁLLÍTÁS

forglambolkivonas.hupont.hu

59. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

60. Minden amit a feng shui-ról tudni kell!

► "Lásd a szíved vágyát, ne kérzedt hogyan fog valóra vállni, csak tudd, hogy úgy lesz!"

fengsuhi.hupont.hu

61. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

62. Az " ARANYBULLA"szövege magyarul, az eredeti latin szöveg pontos fordítása.

► AZ 1215. ÉVI ANGOL "MAGNA CHARTA" HATÁSA AZ 1222. ÉVI MAGYAR "ARANYBULLÁRA";- AZ "ARANYBULLA" 1231. ÉVI MEGERŐSÍTÉSE;- AZ 1276. ÉVI "KUNTÖRVÉNY"; - AZ "ARANYBULLA" 1351. ÉVI MEGÚJÍTÁSA;- A MINDENKORI KIRÁLY "HŰSÉGESKÜJE" A MAGYAR NEMESSÉG FELÉ

aranybulla.hupont.hu

63. REDŐNYJAVÍTÁS AZONNAL: 06-70/671-6752 H-Roll Árnyékolástechnika

► REDŐNY GURTNI (felhúzó zsinór) csere akár azonnal, hétvégén is! Leszakadt, elakadt, nehezen kezelhető redőnyök gyors javítása. FEJÉR-PEST-TOLNA megye és környékén!

redony-javito.hupont.hu

64. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

65. Kérdések minden témában!:)

► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)

kerdesekmindentemaban.hupont.hu

66. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság

► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.

palotasbt.hupont.hu

67. bubuvicc-a válogatott viccek lapja

► Ha kiakarsz szakadni a hétköznapokból, vagy csak akarsz egy jó viccet olvasni,viccel nevettetni-a legjobb helyen jársz!

bubuvicc.hupont.hu

68. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

69. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

70. PlayHardGoPro Klánoldal

► avagy NIGHTFALL krémje

playhardgopro.hupont.hu

71. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

72. Ló és Lovasa

► Nincs nála hatalmasabb, gyorsabb, gyengédebb, lenyűgözőbb...

loeslovasa.hupont.hu

73. ×Furcsa jelenségek×

► Üdvözöllek a furcsa jelenségek oldalán!

jelensegek.hupont.hu

74. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

75. -Inferno- Goth lélek

► ..Hogy mitől lesz az ember Goth? .. Az szépen lassan kialakul benne, és nem is biztos, hogy tudjuk, Goth érzésekkel járjuk a világot..

mygothicmusic.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 66
Tegnapi: 3
Heti: 74
Havi: 124
Össz.: 40 200

Látogatottság növelés
Oldal: magyarok lelki betegsége 2.
Birkának néznek? - © 2008 - 2025 - rendszer-vakitfed.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »